Sokan azt gondolják: Széchenyi István grófnak minden olyan simán, gördülékenyen, zökkenők, bukkanók, rekkenők, és főként pöccenők nélkül ment, mint a legtöbb dolog akkor, ha az ember manapság egy az ő képével ékített pénzköteget emel elő és lenget buzgón megfelelő szervek mértékadó orrai előtt. Persze: hiszen a nagy emberek a közemlékezet eszméiben, mint érczszobrok állanak, árnyas kertek híves tympanonjainak ernyein, bizonyos másítatlan nemességgel és némasággal tekintve a semlegesnemű semmibe…
Nem újdonság, persze, az a nézet sem, melyet magunk is képviselünk: hogy a nagy emberek nem érczszobor talapzatnyiságára ítélt létállapotok. A nagy emberek is szívnak a hétköznapokban, mint a torkosborz: s ebben nem kevésbé nyomorúságos a sorsuk, mint a czenkeknek. A különbség talán csak annyi, hogy a nagy emberekkel tervek, akarások, cselekvések monumentumai nevekednek, melyek vagy átszakítják a társadalmi ellenállás kötőszövetét, vagy nem: s akkor velük hőkölnek/perdülnek a nem mindig díszsírba…
Akárhogyan is fessék vagy feseljék azonban sorsuk szőttesse: ők bizony nagyságot demonstrálnak, s nem üresen kongó érczmű-nagyságot, melyből kispórolták a tartalmat, mint manapság a látványpékségekben a túrósbatyu túróját: mint a szexusból a mézt és nyalánkságot: mint cipőtalpból a szegeket. Ez a nagyság gyakran dobog, dohog, de roskadásából is új lendületet emel fel, mind feljebb: a haza a magasban egzaltációig. S még azon is túl: elidegenethetetlen egyetemességig…
Nem újdonság, persze, az a nézet sem, melyet magunk is képviselünk: hogy a nagy emberek nem érczszobor talapzatnyiságára ítélt létállapotok. A nagy emberek is szívnak a hétköznapokban, mint a torkosborz: s ebben nem kevésbé nyomorúságos a sorsuk, mint a czenkeknek. A különbség talán csak annyi, hogy a nagy emberekkel tervek, akarások, cselekvések monumentumai nevekednek, melyek vagy átszakítják a társadalmi ellenállás kötőszövetét, vagy nem: s akkor velük hőkölnek/perdülnek a nem mindig díszsírba…
Akárhogyan is fessék vagy feseljék azonban sorsuk szőttesse: ők bizony nagyságot demonstrálnak, s nem üresen kongó érczmű-nagyságot, melyből kispórolták a tartalmat, mint manapság a látványpékségekben a túrósbatyu túróját: mint a szexusból a mézt és nyalánkságot: mint cipőtalpból a szegeket. Ez a nagyság gyakran dobog, dohog, de roskadásából is új lendületet emel fel, mind feljebb: a haza a magasban egzaltációig. S még azon is túl: elidegenethetetlen egyetemességig…
S képzelhetjük, mert tudjuk: az úzustól való eltérés, a rendkívüli mozgásirányú és professziójú akarás nem fér keresztül rekkenők és pöccenők nélkül a Kárpátok fölé feszített, folytogatóan alacsonyan kihúzott firmamentum alatt. Az úzus, a szokásjogvédelmező akarat a képességes ellenfelek mellett sokszor a csapatást, csapongást, csapdát formázó csupa-csupa gázos alakzat falanxaival is szembe állítja a nagyságot, a formátumot, a kalibert: az egyetemes, nagy öntudatra törekvő erőt.
S itt, e tekintetben, még egy olyan szélsőségesen elitista, polgársüllyesztő társulásokban bővelkedő ökoszisztéma is rendületlenül következetes, mint a magyar: mindegy, születése szerint ki hova tartozik. Kit ringattak fafaragó mesterek cikornyázta címeres bölcsőben, s ki nyennyegett parasztnyoszolyán. S ki az, kinek tán csak a szú percegett valami ornamentikát csecsemőkori fekhelyébe. A kutyabőr nem minden: a határ menti fordulókból kimetszett szőlejek boraik tsebreinek tölte vagy luka is csak mellékkörülmény.
A nagy ember így is, úgy is, elkerülhetetlenül szív: akár József Attila, akár Széchenyi István. Akár csóró kis süvölvény, akár Nagyságos, Kegyelmes, Nemzetes, Címzetes, Tekintetes, Zászlós, Mágnás, miegymásos. A nagyember akkor is szív, ha kisember: de ha pénze van, melyet akár szórhatna is, mint Jordan Belfort a boulevard-on: akkor sem kell csekélyebb akadályon általverekednie magát, mint ha még méhtelepre való vasa sincsen. Processzusok, recessziók, repressziók, cirkumstanciák, remonstrációk, incesztusok: van itt kérem, minden, mint a búcsúban: lehet válogatni, mint prosztó a kankós punciban…
A Kárpátok felett kifeszített firmamentum: képzelt égbolt, pár méter magason feselő álmennyezet, melyet korról korra át kell szakítani, hogy az ember érezze, tekintse, szagolja Isten szabad egét. Széchenyi idején egy ilyen igyekezet különösen időszerű volt már: a harcos, dacos, hiteles magyar történelem Rákóczival véget ért, s ami jött a helyébe, az a tehetséges, de ápolatlan lábkörmök módjára repedező, befelé növő parókanép-magatartás: egy ponton túl csakugyan elviselhetetlennek ígérkezett.
Nyilatkoztak persze képességek ez átmeneti korban is, de az aktivitások nem szakították át a firmamentumot: gyakran csöndes magánosságban végezték, mint Faludi Ferenc: borban keseredve, mint Benkő József: képtelen figuraként, mint Berzeviczy Gergely: orgiásan, pendelyben, mint Galánthai Fekete János: vérpadon, mint Hajnóczy József…
Széchenyi átszakította a firmamentumot, és beleszagolt Isten szabad egébe. Átdöfte az álmennyezetet, s mögötte megmutatta, hogy bár „a törvény szövedéke mindig fölfeslik valahol”, de felette tán mégis tárul valami a szétfeslő tarka látszat helyett, amit érdemes közelebbről is megnézni. #Hitelvilagstadiumloversenycassinopolgarosodaskozbatorsag: a pallérszándék pillérei, pilonjai, protonjai és elektronjai alakzatokká fejlődnek s az égig ércesedtek. Isten szabad egéig…
De ehhez mennyi aktivitás kellett: mennyi pörgés: mennyi törhetetlen akarás. Széchenyi nem volt bolond, mint a Szamóca: iszonyatos pörgésirányok között is precíz szaktudású hajós volt, aki boszorkányos ügyességgel hangolt össze szándékokat, fékpofák módjára egymásnak fordult akarásokat: s így próbált közben, hona vonatkozásában mindig hatni, alkotni és gyarapítani.
Értünk: érted. Pedig mekkora seggfej vagy, látod: soha meg se köszönted…
Tasner Antalnak, tizenöt éven át hű titkárának, ennek a szépen pingált, Széchenyihez méltóan klasszikus és nyílt arcélnek (Stoltzot képzelné ilyennek az ember Goncsarov Oblomovjából: afféle jövőmenő, derék fiúnak, aki gyors felfogású, de megfontolt és mindig naprakész számadásokat terít az ember elé, ha vállalatai könyvvitelét firtatja) másnap: „Barátom, ide mellékelve küldök 200 pengőt. Gazdálkodjon, mert másképp megbukunk.”
S aztán december 7-én, ugyanennek: „Barátom, néhány óra alatt el leszen döntve a budapesti híd dolga a kerületben. Úgy látszik, jól áll, de félek a non putaremtül (az ismeretlen ismeretlenektől, amikről nem tudjuk, hogy nem tudjuk). Legnagyobb ellensége Lamotte és Prényi a tyü, tyü, tyü. Aczélt némileg lekenyereztük. Bárczay Mihályt, abaúji követet casino-részvényesnek ajánlom. Gehet das eine micht, so gehet das andere. (Ami Szásának nem megy, tán majd menni fog a Másának, s ha Szása segíti Mását, az tán az ő törekvései számára sem lesz haszontalan)…” - És tovább, és tovább: néhol brutális, meredek, szédítő, nyaktörő tőmondatokban bizottságokról, Cassino-tagságokról, óvatosan környékezendő és lassú tűzön puhítandó helyi hatalmasságokról…
Mert pontosan ilyen emberre volt szükség a változáshoz: aki eladdig jár, mint a motolla: amíg el nem törik: és nem lehet ebbe előbb utóbb bele nem törni. Ugyanakkor az ilyen egzaltációból lehet csak híd: ebbűl folyamszabályozás: ebbűl szerzett jószág: a mienké…
Széchenyi a prezíz pörgésirányok védőszentjeként uralkodott minden zűrzavarok fölött, megtutujkázva a sok kis tyütyütyüt: saját ügyének javára kihasználva emberi akaratok és célirányok tétovaságait, cenkségek és cédálkodások cihálkodását: s mindezt azért, hogy hidat emeljen a firnamentumig: s feltárja, mi van mögötte: pro patria et libertate (cum Deo)…
A többi történelem. Vagy ízlés dolga…
Széchenyi a prezíz pörgésirányok védőszentjeként uralkodott minden zűrzavarok fölött, megtutujkázva a sok kis tyütyütyüt: saját ügyének javára kihasználva emberi akaratok és célirányok tétovaságait, cenkségek és cédálkodások cihálkodását: s mindezt azért, hogy hidat emeljen a firnamentumig: s feltárja, mi van mögötte: pro patria et libertate (cum Deo)…
A többi történelem. Vagy ízlés dolga…
Megjegyzések
Megjegyzés küldése