„Az ember aljassága odáig, hogy állatoknak szolgál, állatokat imád.”
 |
| Ahol a szeretet íve meghajlik a terheléspróba alatt... |
Pascal Balázs álcsúcson vágott egy nyers, fagyott tőkehallal. Meg sem kellett lendülnie: vézna alkatától mégis olyan pof telt, aminőt amúgy súlylökőktől szokás kapni. Meg is szédültél: háttal nekilendültél a saroknak. Másodpercig csillagokat láttál s megrogytál: valami névtelen kis izom meg is húzódott a rosszabbik lábadban: de azért talpon maradtál, nem dőltél el…
Szóval aljasság volna? - Kérdezed…
Hiszen állatot gondozni és szeretni: sosem aljasság.
De állatot szolgálni és imádni? Az már egészen más… - Igaz: ki mondja meg, hogy hol ér véget a gondoskodás, és hol kezdődik a túltörődés? Ki állapítja meg a határértéket, ahol a szeretet íve meghajlik a terheléspróba alatt: ahol egyszeriben valami formátlanná és taszítóvá dülled, s visszafordíthatatlanul eltorzul?
 |
| Meg sem kellett lendülnie... |
*
De akkor te is…?
Hiszen gügyögsz, és hízelkedsz nekik, mint a gyengeelméjűek: és fotózod őket, megszállottan, terrabájtnyi őrülettel megtöltve merevlemezeidet. És néha éppen úgy szorongatod ezeket a jószágokat, öles öleléssel, mint Lennie Small: hogy majd elájulnak, szinte levegőért hörögnek szegények…
Talán kár is erről különösebb vitát nyitni. Majd felsőbb fórumok ítélnek feletted, határoznak rólad: s örülhetsz, ha következő életedben nem az lesz a dolgod, hogy valami lilára festett hajú, elmeroggyant, klimaxos pincsiküllemű bibircsók házikedvence légy…
 |
| Majd elájulnak, szinte levegőért hörögnek szegények... |
Olyané, aki legalább annyit költ kutyafodrászatra, mint amennyit egykor konténernek döntve szerzett intim bajai kúrálására fordított. S olyané, akinek szeretete nem, hogy konténer mellé: egyenesen konténerbe való…
*
Mi az, hogy szolgálni és imádni?
 |
| Értéke szerint mérni mindent... |
Nos, aki nem szolgál és nem imád: nem istene és nem papja se magának, se senkinek. S ezt csekélységnek éppen nem mondhatjuk. Ha jól meggondoljuk: csakugyan meglett ember-nek mondhatnánk azt, aki erre képes.
Se nem szolgálni, se nem imádni: olyan, mint kívül helyezkedni a társadalmi viszonyrendszereken. Több, mint pusztán felfelé nem nyalni, s lefelé nem taposni: ez azt jelentené: értéke szerint mérni mindent, mint ahogyan a Szent Imre legendájának címszereplője érdemei szerint üdvözölte a pannonhalmi bencéseket…
 |
| "Love isn't always fair..." |
Szentnek kell hozzá lenni…
Azt persze senkitől sem lehet kérni, hogy szentté legyen. - „Love isn't always fair / But that's no reason to be so cruel to me / Hold on to what is there / And count the saints”. - A keep trying éppen elegendő. Az pedig ott kezdődik, hogy az ember társaként tekint az állatra. S ha megöleli, bizony nem kapaszkodik belé, mint valami fuldokló.
 |
| Végül teljesen töltött edény lesz... |
Ha magához vonja, az csak azért van, mert megfejtetlenségében választ keres saját megfejthetetlenségére. S ilyenkor, ha mélyen a szemébe néz, onnan titkos válaszok rejtelmes visszhangjai csillannak vissza. Titkos válaszok, melyek szavakként azonnal szétporladnának, mint a lencse szemei az őrlőfogak között. Az állat szótlansága viszont a titok örök záloga marad…
*
Gondozni és szeretni: van ebben valami bajtársiasság, az összesodortságnak valami meghittsége. Akad benne méltóság és tartalom, s a kötésnek jóval rétegzettebb s gazdagabb volta, mint amilyet a legtöbb kötésről feltételezni lehetne.
 |
| És néha éppen úgy szorongatod ezeket a jószágokat... |
Gondozni és szeretni: viszonyulás, egymáshoz tartozás: lopva figyelés és szelíden rejtőzés. Gondozni és szeretni: cselekvésmód, melynek mélysége és kiterjedése van. Űrtartalom, amely fokozatosan megtelik élettel, értelemmel és gazdagsággal.
Végül tejjel töltött edény lesz: ha úszik is benne valami tegnapelőtti törmelék, az etetőtálból tegnap átsodort étel: akkor is táplál, erősít s növeszti az életet. Közösséget teremt két létező között, s még ha ez sokszor oly mákszemernyi, szubliminális, hogy az észlelés felfogni képtelen, akkor is rejtelmesen gazdagítja és neveli az életet, mely ekképpen gazda és állat között gyakran gyarapodik, s ritkábban fogyatkozik. S mindez persze csöndesen és magától értetődően történik: ahogyan minden valódi csoda csöndes és magától értetődő…
 |
| Mikor az ember elfordult emberi dolgaitól, hogy az állatinak szolgáljon... |
*
Montaigne azt írja a paripákról szóló esszében, hogy a százéves háborúban, midőn az igazi összecsapásra került a sor, a franciák (a százéves háborút lényegében a franciák nyerték meg) leszálltak a lovukról, „hogy csak saját erejükre, bátorságuk és tagjaik derekasságára bízzák magukat, amikor életükről és becsületükről van szó.” mert bizony, ha „becsületünket és szerencsénket a lovakéra bízzuk, sebesülése, vagy halála maga után vonja a mienket”.
Itt persze primordiális küzdelemről van szó: lovagról, és paripáról, melyek szoros összefüggést mutatnak egymással, s ezen összefüggés erővonalai a közös, nagy fatum-ot is végképpen elmetszhetik. (Nem véletlenül köti az angol nótácska a patkószeg elhullásához a ló és a lovas pusztulásán túl mindjárt a csatavesztést is.)
 |
| S ezen összefüggés erővonalai a közös, nagy fatum-ot is végképpen elmetszhetik... |
Egy házikedvenctől (a szó mindent elmond) azonban nem függnek csaták, pláne nem háborúk: léte, vagy nemléte nem kiindulása, vagy okozata a létezésnek. Kivéve persze, ha valaki olyan hülye, hogy macskája szőrébe úgy kapaszkodik, mint ahogyan a rajtaütésre készülő katona a gyanútlan ellenséges tábor közelében lova hátához tapad.
Márpedig van, aki ilyen hülye: s itt kezdődik az oktalan, gyámoltalan szolgálat: itt az ostoba, hitvány imádat: s ekkortól üdvözölhetjük, szélesen kalaplengetve, mint a spanyolok Pascal Balázs idejében: az elaljasodást…
 |
| S itt kezdődik... |
*
Kiskedvencek temetője, avagy: a lovakat lelövik, ugye?
Végét-hosszát nem látni ennek a magatartásnak: ahogyan elhízott mosómedvék vergődnek amerikai verandákon: ahogyan tehetetlen, túlnevelt csivavákat ráncigálnak kutyakiállításokra: s a parádé, ahol a delfint, a majmot, a tigrist ugráltatják. S maga a tény, a puszta factum, hogy a csivava létezik. S hogy akadnak még bőven túlnemesített fajták, s hogy mindenhol túlnevelt, túlfinomult szőrcsomók szuszognak tehetetlenül, végtelen szomorúsággal: szívszaggatóan védtelenül.
Mert mi lehet védtelenebb és szomorúbb, mint egy szőrtelen macska?
 |
| Mert mi lehet védtelenebb és szomorúbb... |
Amikor Egon Friedell az állatok szüntelen szomorúságáról ír, talán rájuk (is) gondol, s alighanem őszinte részvéttel adózik szerencsétlen sorsuknak. Látta ő, ahogyan már bőven láthatta Pascal is, s Montaigne sem kevésbé, miként parádéztatják őket: beöltözve, szerencsétlen és képtelen marionettként vonszolják, húzkodják, s pattogtatják, mint az ostorhegyet szokás.
Imádják? - Természetesen.
Szolgálnak nekik? - Feltétel nélkül.
S mindez elaljasodás-e? - …
 |
| Cizellált, polisztirol díszlécekkel futtatott, giccsbe oltott állatkínzás... |
*
Szolgál és imád: kapaszkodik és hajlong: és vergődik. Mert magával van gondja: mert magával nem tud mit kezdeni: mert odáig süllyedt, hogy nincs jobb dolga, mint kínozni valakit, akinek különben gazdája is lehetne, ám ekként valójában éppen orgazdájává vedlik. S orgazdaság ez a javából…
Orgazdaság: cizellált, polisztirol díszlécekkel futtatott, giccsbe oltott állatkínzás…
A gondozás és szeretet megcsúfolása: a kiszolgáltatott lény belerángatása olcsó társadalmi viszonyrendszerekbe, szépségversenyekbe és parádékba: mutogatása, produkáltatása: végül is úgy tűnik: korrumpálása. Az ember emberi kötelességeit elhanyagolja: szelleme elsatnyul, vagy ki sem fejlődik: érzékenységei tehetetlenül alákonyulnak: kifejletlen receptorai megtaposott növényszárakként repedeznek. De az állatkínzáshoz – ahhoz még van ereje…
 |
| Húsvétra megkap egy nyulat: s két hét múlva már... |
Ez a nyomorúságos én gifekbe oldódik. Húsvétra megkap egy nyulat: s két hét múlva már kihajítja. És magát kutyának képzeli, aki csak akkor képes elmenni, ha kutyapózban csinálják meg…
*
Mikor az ember elfordult emberi dolgaitól, hogy állatainak szolgáljon: ott aljasodott el ennyire. Persze, ez az elaljasodásnak csak komponense, vagy tünete lehetett csupán. A korrupció sosem az állaté: ő csak elszenvedő. A korrupció az emberé. Ő az elveszendő…
Állatoknak szolgálni, állatokat imádni: csakis az ember elaljasodása. Ez az ember korrupciója: állatra hazudni éppen úgy nem lehet, mint, ahogyan az elcsábított az elcsábítóra sem foghatja rá, hogy elcsábították. Az állat itt is elszenvedő, miként minden kínzásnak elszenvedője: ahogyan a körülményeknek is csupán elszenvedője…
Az ember a korrupt: az ember az orgazda: az emberé a felelősség(: s ha hihetünk a Pascal Balázsnak, az istennél a kegyelem)…
 |
| S mélyedjünk el kicsit jobban... |
*
Just count the saints: count your blessings…
S mélyedjünk el kicsit jobban a gazdálkodástani alapismeretekben!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése