SZABÓ LŐRINC:
KACÉRAN ÉS ELLENSZEGÜLVE
„Mióta tegnap megcsókoltalak
s te kacéran, de csak egy pillanatra,
aztán megint ellenszegülve telt
térdeid közt hagytad remegni térdem - :
előttem állsz, lobogsz, és gondolatban
csak hátrahajlott kis fejed, csukott
szemed, és ízes ajkaid gyümölcsét
látom lezárt pilláimon keresztül;
csontjaidba süllyedtem, két szemem
ellopta arcod rajzát, remegő
ujjaim még ma is húsukban őrzik
mellednek puha gyönyörét, hiszen
életed úgy az életembe áradt,
hogy elvesztettem magamat: egész
tested testemben él s én öntudatlan
nyújtózom el lobogó ereidben.”
A huszonkétéves Szabó Lőrinc verse huszonkettőben jelent meg a Nyugatban (a század költője egyidős volt a századdal). S a huszonkettő a szerencseszámom. Persze a huszonkettőhöz nem csak szerencse kell: hiszen a huszonkettő épp annyira van töltve mézzel, mint ürömmel…
„E jelben győzni fogsz – vagy veszíteni – de akkor is a tiéd…” - mondta volna az angyalom, ha Konstantin lennék. S ha volna angyalom…
A huszonkettő ugyanis rejtelmes
szám: csapda. Kettős
ágazások közé csal, s így akár kétségbe is
ejthet. A szexus ketrecébe. Nem tudom, milyen mértékegység az,
melyhez az erotikus ellenállást viszonyítják, de, hogy a
huszonkettő gyakori mérőszám, (s hogy hatszázhatvanhat egység
felett valami visszafordíthatatlan történik:) egészen bizonyos…
*
22: a két kettest egymásnak fordítva egy Ω-t kapunk: a görög abc utolsó betűjét, a végzet apszisát. Két vékony, kecses hattyúnyak egymásba oldódó múlhatatlan csókját: nyelvek, csúcsok, összelüktetések izzó keresztmetszetét: androgünt…
Ám e két kettest nem fordíthatjuk csak úgy egymásnak: a 22 általában véve csupán akként létezhet, hogy hátulról, s nem szemből (mint a Szabó Lőrinc versében). Néha egyik csak kérleli a másikat: szándéka éretlen-tárulón, szentimentálisan irányul az izzás szentélyére: de a kérlelt kék és zúzmarás hátat fordít neki: s így elbomlik, ami létre sem jöhetett…
Vagy legalábbis úgy tűnik: mert a dolgok, sajátos alkímiájuknak engedelmeskedve, egyszerre mégis megtörténnek: s újraéled mindaz, ami soha nem is volt…
S így lesz a csábítás hosszú combú: a resistence de l'amour rövidívű: s az arányosság fordított…
„Egyelőre az előkészületek és a könnyelműség éveinél tartunk. Ez az idő az érzékiség és az individualizmus tüntető és bizarr megnyilatkozásai mellett rengeteg alapvető ismeret feltárásával járult hozzá az egyéniség kiérleléséhez...” - Ezt mondja Szabó Lőrinc a körülbelül huszonkét éves Baudeliare-ről negyvenháromban, immár a második huszonkettő vége felé járva…
S aztán folytatja máshol azzal, hogy versművében ott van minden „rokonszenve és szerelme a rémületnek és megérteni akarásnak (…) valami (…) különleges hatalom vagy erő (…) iránt, amitől borzadunk, de ami elől nem térhetünk ki. Nietzsche és Pascal kísért benne: a visszanéző és a vonzó örvény…”
S még arrább rekapitulál:
„Hihetetlen erőfeszítéseket tett az eszményesítésre,
s másrészt azért, hogy megértse az ember testi kötöttségeit, s
feledni tudja, hogy attól üdvözül, amit elítél magában és
mindenkiben. A testi szerelem ünneplése a kétségbeesésből csap
ki nála...”
*
Kacér és ellenszegülő: a vonzó örvény: a spirál, a fogamzásgátlás eszköze, a homokférgek torka, Dali imádkozó sáskáinak bélcsatornája, a Fleurs du Mal gyökerek méhe felé ereszkedő kompozíciója: e vonzások és választások drámáját érzékeli és mutatja fel Baudelaire-ből: s éppen ez a nehézkedés jelenik meg nála is, amikor saját Fleurs du Mal-jait írja…
Kacér és ellenszegülő: akinek egyszer csontjaiba süllyedt, akinek ereiben oldódik és nyújtózik, mert vele, és általa, és őbenne az ellentétek kisimulnak és akiben szendergéssé lágyul a coinscidentia oppositorum: éppen annak mélyeiből kászálódik elő kábultan másszor, s megrázza magát, mint kutyák, mint macskák szokták, ha ismét egyensúlyba akarnak kerülni. E mozgásból bontakozik elő a visszanéző örvény józanodása…
S aztán mondja, és mondja, magát pofozva: s már az ellen, aki (pedig ugyanaz):
„leopárdléptekkel ólálkodik
körülöttem, nesztelen, és mind
csak magát érzi magában, a maga kicsiny
területére akar korlátozni, halhatatlan
lelkemből csak a maga
megbántását bogarássza ki, és
combjának kellemes feszüléseit
teszi fontossá, hogy a világ
minden gyönyöre csak hasonlat
legyen őrá…”
Íme együtt van: a huszonkettes csapdája: Joe Heller se írhatná meg szebben. Asszimiláció és autonómia: függetlenség és addiktív bódulat: elméleti fizika és gyakorlati alkímia képtelen kettőse: Kállay se járhatná el önazonosabban…
A huszonkettes csapdája: a combok Angelyne-apszisa, melyek magukba fogadnak: s amelyek össze is roppantanak: az örvény két ellentétes iránya: s a közüle előkanyargó virág, mint akarat és képzet…
A huszonkettes csapdája: a veled, de nélküled ex lexe…
Huszonkettő nevem volt / nem szeretem a rákendrollt…
Megjegyzések
Megjegyzés küldése